2009. november 13., péntek

Az elcserélt gyermek (The Changeling - 1980)


Rendszeres internetes filmvadászataim során nagyon megörülök, ha egy általam nem ismert, jónak ígérkező filmre bukkanok. Így jártam Az elcserélt gyermekkel is. Meglepődtem, hogy még soha nem hallottam erről a filmről, pedig nagy rajongója vagyok a régi horrorfilmeknek, és (a magyar származású) Peter Medak alkotását sokan klasszikusnak tartják. Mentségemre szolgáljon, hogy egy szinte elfeledett filmmel van dolgunk, amit szinte csak a szakma fanatikusai ismernek. Hogy hogyan kerül háttérbe ez a film, elképzelésem sincs. Hogy nem a minősége miatt, az biztos.

Az 1980-as horror főszereplője egy középkorú zeneszerző, John Russel, aki felesége és lánya tragikus halála után Seattle-be költözik, és kibérel egy hatalmas, öreg házat. Már az első éjszakán furcsa hangokat hall, és egyre több megmagyarázhatlan helyzet sejteti a férfival, hogy talán nem ő a ház egyetlen lakója... Nyomozni kezd a ház múltjával kapcsolatban, és egyre több hátborzongató történet kerül napvilágra, de a hátborzongató jelek egyre gyakrabban kísértik meg a férfit.


Aki így első elolvassa, talán csak legyint: ezt már láttuk, vagy százszor. Főleg aki japán horroron nőtt fel. Csakhogy ez a film jó 30 éves, és bár előtte is készültek kísértetes filmek, azoknak története jóval egyszerűbb és kidolgozatlanabb volt. Itt rengeteg félrevezető jel, sok nyomozás, és mégtöbb csavar teszi máig izgalmassá a szellem-históriát.
Ugyanakkor nem a történet a film fő erőssége, hanem annak a hangulata: nem szoktam félni nagyon a horrorfilmektől, és kifejezetten gyűlölöm, ha egy erős, fülsüketítő hanggal próbálnak ijesztgetni. Itt azonban szó sincs ilyesmiről: itt a sötét padlásszobában percekig tartó csendnek ugyanolyan hátborzongató hangulata van, mint egy nyikorgó ajtó vagy egy lépcsőn guruló kis gumilabda hangjának, az aláfestő zenéről nem is beszélve. A kamera úgy mozog az ódon, porlepte padlásszobában, a régi kerekesszék mellett, a korlát mentén, és ez olyan zsigeri érzéseket okoz a nézőben, amilyet a Ragyogás játékmotorozó gyereke óta nem láttunk és éreztünk.
Kubrick
filmjének említése egyébként nem véletlen: a Ragyogás volt talán az egyik legjobb film, mely olyan ösztönös, megmagyarázhatatlan félelmet váltott ki a nézőből, melyre csak nagyon kevés horror képes vér, kaszabolás, sikongatás nélkül. Az elcserélt gyermek ilyen szempontból egy szinten van Kubrick filmjével. (Egyébként mindkét film ugyanabban az évben készült, tehát másolásról nem beszélhetünk.)


Talán túlzásnak érzi valaki, hogy ilyen nagy szavakkal illetek egy szinte ismeretlen filmet, pedig nem az. Nehéz egy 30 évvel később újat keresni egy filmben, pláne klasszikusnak bélyegezni, de ebben az esetben ez kétségtelen.

verdeleth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése